A befektetetteszköz-alapú EKD támogatások tekintetében a módosítások a vállalások feltételrendszerét érintik elsősorban. A korábbi szabályozásban foglalt létszámfenntartási kötelezettség megszűnik, azonban az igénylő vállalatok bértömegének legalább 2 millió euróval, az árbevételének pedig minimum 15 millió euróval kell növekednie a fenntartási időszak egésze alatt a beruházás megkezdését megelőző utolsó üzleti évhez képest. (Korábban a fenntartási időszak átlagában az árbevételt és a bérköltséget összesen 30%-kal kellett növelni a bázisévhez – vagyis a beruházás megkezdését megelőző üzleti évhez – képest, továbbá létszámfenntartási kötelezettség is terhelte a beruházókat.)
Az új szabályok alapján a beruházóknak további kötelezettségeket is kell azonban vállalniuk, amelyeket a jogszabály által biztosított keretek között rugalmasan, egyfajta „à la carte” rendszerben választhatnak meg.
a., A beruházóknak egyet kell vállalniuk az alábbiak közül:
a., Az egy főre eső bértömeg 30%-os növelése a fenntartási időszak átlagában,
b., Az egy fő foglalkoztatottra jutó árbevétel 30%-os növelése,
c., 25 új munkahely teremtése (a duális képzés, hallgatói munkaszerződés vagy szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatottak is beleszámítanak).
b., Ezen felül a beruházóknak legalább kettőt szükséges vállalniuk az alábbi listából:
a., 10 új kutatás-fejlesztési munkahely létrehozása a fenntartási időszak átlagában a bázisévhez képest,
b., Annak vállalása, hogy a fenntartási időszakban felhasznált energiának legalább 30%-át a beruházó állítja elő megújuló forrásból (az ilyen energiatermelő beruházáshoz támogatás is elérhető az EKD rendszerében),
c., A duális képzés keretében, illetve hallgatói munkaszerződés vagy szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatottak számának 10-zel való növelése a fenntartási időszak átlagában a bázisévhez képest,
d., a kutatás-fejlesztési költségek minimum 30%-kal való növelése a fenntartási időszak átlagában a bázisévhez képest,
e., a beszállítói által biztosított termékek/szolgáltatások minimum 30%-ának 100 kilométeres körzetből való beszerzése a fenntartási időszak éveiben, átlagosan, vagy
f., részvétel a HIPA beszállítófejlesztési programjaiban.
További változás, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Baranya, Somogy, Tolna és Zala vármegyék vármegyeszékhelynek nem minősülő településein már 2 millió eurót meghaladó beruházás esetén igénybevehető a befektetetteszköz-alapú EKD támogatás. Korábban ezeken a településeken 3-5 millió euró volt a minimális beruházási érték.
A korábbi gyakorlattal szemben, amikor a támogatás utófinanszírozott formában volt elérhető, a módosítás hatályba lépését követően indult új támogatási eljárásokban lehetőség nyílik kkv-k számára, hogy kockázatértékelést követően akár a támogatási összeg 25%-át előlegként megkaphassák.
A tudásintenzívebb EKD rendszer felé nyitás jegyében lehetőség nyílik a nagyvállalatok, valamint bizonyos középvállalatok számára, hogy támogatást vegyenek igénybe új kutatás-fejlesztési központ létrehozásához, vagy egy meglévő telephelyük kutatás-fejlesztési tevékenységgel történő diverzifikációjához.
Feltétele a támogatásnak, hogy 10 új kutatás-fejlesztési munkakört hozzon létre a beruházó, és együttműködési megállapodást kössön egy magyarországi felsőoktatási intézménnyel, viszont nem kell megfelelni az I. pontban hivatkozott minimális beruházásméretnek és vállalásoknak. Az elszámolható költség lehet eszközalapú, de az új munkahelyekhez kapcsolódó 24 havi bérköltségen alapuló is.
A módosítást követően kizárólag nagyvállalkozások és a középvállalkozások egy része részesülhet képzési támogatásban. Kiemelendő, hogy megszűnt a kapcsolódó beruházásra vonatkozó előírás. (A korábbi szabályok szerint a képzési támogatást igénylőnek üzemfejlesztést kellett vállalnia legalább 5 millió eurós volumenben, vagy a szolgáltatóközpontját legalább 25 fővel kellett bővítenie.)
A támogatás szempontjából releváns képzési programidőszak 36 hónap lehet az eddigi maximum 24 helyett, viszont a képzési program elszámolható költségeinek el kell érniük a 250 ezer eurót, és legalább 25 főnek részt kell vennie a képzésekben. Megszűnt továbbá a kezességvállalási vagy bankgaranciaadási kötelezettség a támogatási összegre képzési támogatás esetén.
A már létező kutatás-fejlesztési projekttámogatási jogcím szabályait a mostani változások kevéssé érintették, viszont fontos újítás, hogy amennyiben a beruházó kötelezettséget vállal a kutatás-fejlesztési projekt eredményeként szabadalmi bejelentésre, úgy magasabb támogatási ajánlatot kaphat, illetve az ez alapján megállapított többlet támogatási összegrész a szabadalmi bejelentés megtörténtét követően folyósítható.
Amennyiben az EKD rendelet alapján igénybe vehető támogatásokkal vagy egyéb állami támogatási kérdéssel kapcsolatban bővebb információra lenne szükségük, kérjük, keressék szakértőinket az alábbi elérhetőségeken.