Vámérték-megállapítás transzferárak esetén

Az Uniós Vámkódex értelmében a vámérték főszabály szerint megegyezik az áruk ügyleti értékével. Az ügyleti érték nem más, mint a számlán szereplő, az importőr által a termékért fizetendő ellenérték, módosítva az uniós vámszabályok által meghatározott korrekciós tételekkel (például jutalékok, csomagolási költségek, az uniós határig felmerült, szállítási, biztosítási költségek). Amennyiben az ügylet körülményei következtében nincs lehetőség a vámértéket az ügyleti érték alapján meghatározni, a Vámkódex által szabályozott másodlagos módszerekből (azonos áru ügyleti értéke, hasonló áruk ügyleti értéke, egységáron alapuló módszer, számított érték, valamint a tartalék módszer) szükséges kiindulni. A másodlagos módszerek alkalmazása tekintetében a szabályozás sortartást ír elő, csak abban az esetben használható a sorban következő módszer, amennyiben a megelőző módszer alapján nem lehetséges a vámérték megállapítása.

A vámszabályozás meghatározza, hogy milyen feltételek fennállása esetén kell az ügyleti értéket használni és mely estekben nincs lehetőség a vámértéket az ügyleti érték alapján megállapítani. Az egyik ilyen kizáró körülmény, ha a vevő és az eladó kapcsolatban vannak egymással, és a kapcsolat befolyással van a felek között alkalmazott árra. Kapcsolt felek között a szállítmányért fizetendő ellenérték jellemzően transzferárazási módszer alapján kerül megállapításra, és ezen cégek a gyakorlatban is jellemzően a transzferárazási módszertan alapján kimunkált ellenértéket – mint ügyleti értéket – tüntetik fel vámértékként a vámárunyilatkozaton.

A transzferárak vámértékként történő alkalmazhatósága érdekében az importőrnek bizonyítania kell, hogy az eladóval fennálló (pl.: tulajdonosi) kapcsolat nem gyakorolt hatást az alkalmazott árra. Az uniós vámszabályok értelmében, amennyiben az importőr bizonyítja, hogy a vámárunyilatkozaton feltüntetett érték (a transzferár) szorosan közelít valamely másodlagos vámérték-megállapítási módszer alapján meghatározott összehasonlító értékhez, úgy el kell fogadni a megadott ügyleti értéket, mint vámértéket. Bár az uniós jogszabályok szerint lehetséges egyéb módon is bizonyítani, hogy a kapcsolat nem befolyásolta az árat, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vámhatóság alapvetően elvárja a vámérték másodlagos módszer alapján történő kidolgozását és a bejelentet ügyleti értékkel való összevetését. 

A fenti eljárás jelentős adminisztrációs terhet jelent az érintett gazdálkodók számára, hiszen szükségessé teszi a transzferár módszertan mellett egy másik – valamely másodlagos vámérték-meghatározási módszertannak megfelelő –kalkuláció kidolgozását is. A kapcsolódó adminisztrációt nehezíti egyrészt, hogy a vámértékelési módszerek nem feleltethetők meg teljes mértékben a transzferárak tekintetében alkalmazott számítási módszereknek, másrészt pedig, hogy a fenti összehasonlítást főszabály szerint minden egyes vámárunyilatkozat tekintetében el kellene végezni.

Amennyiben a vámhatóság egy ellenőrzés során megkérdőjelezi az ügyleti érték alkalmazhatóságát és a vámértéket az eredetileg bejelentettnél magasabb összegben állapítja meg, akkor a többlet vám és importáfa kötelezettség mellett vámigazgatási bírságot is kiszabhat. Általánosságban elmondható, hogy a vámellenőrzések során a körülmények megfelelő bemutatása esetén a vámigazgatási bírság csökkentésére van lehetőség. Azonban ha a vámérték magasabb összegben történő megállapítása eredményeként többlet vámot vagy befizetni elmulasztott importáfát állapít meg a hatóság, akkor ezek összegének 50%-át kitevő rögzített mértékű bírságot szab ki. Mivel a fizetendő importáfa is vámhiánynak minősülhet, ezt azt jelenti, hogy vámmentes import-eljárások esetén is felmerül bírságkockázat a vámérték utólagos hatósági módosításával összefüggésben a vámkezelés körülményeitől függően.   

Az adminisztrációs terhek és a kockázatok mérséklése érdekében a vámjogszabályok lehetőséget biztosítanak a gazdálkodóknak, hogy előzetes engedélyt kérjenek a transzferár ügyleti értékként történő alkalmazására. Az engedélyezési eljárás során be kell mutatni a transzferár-módszertant, valamint le kell vezetni, hogy ezen számítási módszer milyen módon feleltethető meg az alkalmazandó másodlagos vámérték-megállapítási módszernek. Ezen megoldás gyakorlati alkalmazását nehezíti, hogy egyelőre nem alakult ki egységes gyakorlat a transzferár és a vámérték meghatározására vonatkozó módszertanok összeegyeztethetőségét illetően.

Kérdés esetén a Deloitte szakértői készséggel segítenek a vámeljárás során, a transzferárak alkalmazásából fakadó kockázatok kezelésében.