A tervezet szerint az alábbiak a fő tudnivalók a GINOP Plusz 2.1.6-25 kódszámú pályázati felhívásról:
- Támogatás célja: Magyarországon megvalósuló nagyvállalati K+F+I projektek, azon belül is különösen a kiemelt területeken történő fókuszterületi innovációs projektek megvalósulásának támogatása.
- Támogatható tevékenységek: Kísérleti fejlesztés, ipari (alkalmazott) kutatás, valamint kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységek (pl. hardver és szoftver beszerzés, projektmenedzsment, kötelezően előírt nyilvánosság, iparjogvédelmi oltalomszerzés, rezsi), illetve bizonyos mértékig eszközbeszerzések (amortizáció keretében, a projektben való használat erejéig).
- Támogatás összege: Minimum 1,5 milliárd Ft, maximum 3 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető, 25-80% közötti támogatási intenzitás mellett, az ország egész területén (tehát Budapesten is).
- Támogatásra jogosultak: Nagyvállalatok, továbbá kizárólag konzorciumi tagként mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek. A pályázat benyújtására kizárólag konzorciumi formában van lehetőség, várhatóan 3-6 pályázat támogatható.
- Támogatható projektek futamideje: a megkezdésétől számított legfeljebb 36 hónap.
- Beadás határideje: A támogatási kérelmeket 2025. november 19. 9:00 órától 2025. december 19. 10:00 óráig lehet benyújtani.
A meghirdetésre kerülő keretösszeg 10 milliárd Ft, amelyből a kevésbé fejlett régiók tekintetében 7 milliárd Ft, Budapesten pedig 3 milliárd Ft kerül kiosztásra a különböző fókuszterületeken (pl.: egészségügyi fejlesztések; zöld átmenet; egyéb területek). A támogatásból előleg is igényelhető, az összeg azonban nem haladhatja meg a teljes támogatás 30%-át, maximum 900 millió Ft értékben. A támogatást igénylőknek a kérelem beadásakor rendelkezniük kell a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kiállított K+F minősítéssel (szakértői véleménnyel), melynek tartalmaznia kell, hogy a projektben elvégzett feladatok kutatás-fejlesztési tevékenységnek tekinthetők-e, a különböző típusú K+F tevékenységek arányát, továbbá a projekt piaci hasznosíthatóság szempontjából történő minősítését is.
Továbbá, a projekt vonatkozásában egyéb vállalásokat is szükséges teljesíteni, mint például:
- TRL 9-es szint: a projekt eredményeként létrejövő termék, technológia vagy szolgáltatás a megvalósítási idő végére eléri a TRL 7-es szintet, a projekt fizikai befejezését követő 24 hónapon belül pedig a TRL 9-es szintet.
- Árbevétel-vállalás: amennyiben a pályázat eredménye új technológia vagy szolgáltatás, akkor a támogatás minimum 30%-ának, amennyiben az eredmény termék, akkor a támogatás minimum 50%-ának megfelelő árbevétel-vállalás szükséges.
- Iparjogvédelmi oltalom: a projekt fizikai befejezését követő 24 hónapon belül megszerzett iparjogvédelmi portfóliót, szabadalom esetén a megszerzett oltalom hiányában pozitív szabadalomképességi értékelést, védjegyoltalom és a különböző mintaoltalmak (pl. formatervezési minta) esetén megszerzett oltalmat szükséges birtokolni.
- Kooperatív doktori álláshely létrehozása: 500 millió Ft támogatásonként 1 db új kooperatív doktori álláshely létrehozása (a konzorciumi szinten teljesítendő, valamely konzorciumi tag for-profit szervezetnél). A kooperatív doktori álláshelyen foglalkoztatott személy, részt kell vegyen a projekt megvalósításában, miközben doktori hallgatói jogviszonyt is létesít, és kutatási témája megegyezik a projekt témájával.
- Akkreditáció: a projekt fizikai befejezésének időpontjára rendelkezni szükséges hatályos, az ISO 56001:2024 „Innováció Menedzsment Rendszer” szabvány szerint végzett, akkreditált tanúsítással.
A meghirdetett pályázat jelenleg társadalmi egyeztetés áll, így a végleges változat rendelkezései eltérhetnek a tervezetben bemutatottaktól. Amennyiben a pályázatot érintő kérdéseivel kapcsolatban bővebb információra lenne szüksége, kérjük, keresse szakértőnket az alábbi elérhetőségeken.
Ismerje meg szakértőnket!