Ugrás a fő tartalomhoz

Új energetikai támogatási lehetőségek várhatók tavasszal és az év második felében

Megkezdődött a Jedlik Ányos Energetikai Program felhívásainak társadalmi egyeztetése

Az Energiaügyi Minisztérium márciusban jelentette be nagyszabású, 440 milliárd forint keretösszegű, Jedlik Ányosról elnevezett energetikai fejlesztési programját. A program keretében várhatóan tíz pályázatot fognak meghirdetni a vállalatok számára, többek között

  • távhőrendszer-korszerűsítés,
  • biometán- és biogáz-előállítás,
  • energiahatékonysági intézkedések,
  • energiatároló-létesítés,
  • energetikai kutatás-fejlesztés és
  • földhő-hasznosítás támogatására.

A pályázatokat lebonyolító szerv, a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) az elmúlt két hétben közzé is tette a honlapján a program első három pályázati felhívásának tervezetét, egyelőre szakmai, társadalmi egyeztetés céljából. Ezek közül kettő távhőszolgáltatással összefüggő beruházások számára érhető el, a harmadik pedig biometán vagy biogáz termelésével, felhasználásával kapcsolatos beruházásokhoz.

A két távhős felhívás keretösszege a tervek szerint 51 milliárd, illetve 45 milliárd Ft lesz. Az előbbi célcsoportja távhőtermelő vállalatok, amelyek megújuló energiából történő hőtermelésre és -tárolásra kaphatnak maximum 3,5 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást (max. 65% támogatási intenzitás mellett). Az utóbbi felhívás alapján pedig távhőszolgáltatók igényelhetnek legfeljebb 1,5 milliárd Ft támogatást, az elszámolható költségek általános esetben 50%-áig energiahatékonyságuk növelését, valamint új, megújuló alapú hőtermelési kapacitás távhőhálózatra csatlakoztatását szolgáló beruházásokhoz. A felhívások várhatóan 2025. április folyamán jelennek meg, és május közepétől lehet majd benyújtani a pályázatokat az NFFKÜ-höz.

Az NFFKÜ közleménye szerint a biogáz, biometán termelését támogató felhívás 2025. június elején jelenik majd meg, és augusztus közepétől lehet beadni pályázatot. A tervezet szerint a teljes keretösszeg 40 milliárd Ft lesz, amelyből 15-30 pályázó számíthat támogatásra (max. 65% támogatási intenzitással). A támogatást biogáz-alapanyagok összegyűjtésével, előkészítésével, továbbá biogáz termelésével és felhasználásával kapcsolatos projektekhez lehet majd igényelni.

Mindhárom támogatási lehetőség kapcsán előleg is igényelhető, valamint a kis- és középvállalatok mellett nagyvállalatok is kaphatnak támogatást.

Amennyiben a Jedlik Ányos Energetikai Program vagy a két már előzetesen közzétett felhívás felkeltette az érdeklődését, kérem, keresse szakértőinket az alábbi elérhetőségeken!
 

Hasznosnak találja a tartalmat?

Köszönjük visszajelzését