Ugrás a fő tartalomhoz

A Deloitte Legal csapata

A Deloitte Legal csapata

dr. Göndöcz Péter

Magyarország
Managing Partner, Ügyvéd

Göndöcz Péter a Deloitte Legal Magyarország irodavezető partnere és a Private Equity csoport Global Legal Leader-e. Péter ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Péter 2006-ban szerzett kiváló minősítésű jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, majd ugyanezen az egyetemen szerzett közgazdász, majd politológus mesterdiplomát. Szakmai ismereteit számos külföldi egyetemen és szakmai tanfolyamon bővítette. A 2014-es Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően más nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, és közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Péter posztgraduális képzésen oktat jogászokat M&A és joint venture területen a Pécsi Tudományegyetemen. Péter az üzleti jogra specializálódott, elsősorban az összeolvadásokra és vállalat-felvásárlásokra összpontosítva, emellett kereskedelmi, társasági és versenyjogi szakértelemmel is rendelkezik különböző ágazattokban, beleértve a pénzügyi szolgáltatásokat, az energiát, a gyártást és a befektetésmenedzsmentet. Multinacionális vállalatok képviseletének ellátása mellett folyamatosan nyújt jogi tanácsadási szolgáltatásokat vagyonos magánszemélyeknek stratégiai és mindennapos üzleti-jogi ügyeikben, ideértve az általuk tulajdonolt cégek jogi ügyeit is. Angolul folyékonyan, németül középfokon beszél.

dr. Baranyi Gábor

Magyarország
Partner

Gábor az adóosztály partnere, a személyi jövedelemadózással és „global mobility” tanácsadással foglalkozó csoport (Global Employer Services) vezetője, a Deloitte Agrár- és élelmiszeripari üzletágának vezetője, valamint a magánszemélyek és magántulajdonban álló vállalkozások számára nyújtott szolgáltatásokkal foglalkozó Deloitte Private társvezetője. Szakterülete a befektetésekből származó jövedelmek adózása. Kimagasló tapasztalattal rendelkezik a vállalkozó magánszemélyek és a magántulajdonban álló hazai társaságok jogi és adózási ügyeinek kezelésével kapcsolatban. Ügyfeleinek jelentős része az agráriumban tevékenykedik, ezért jól ismeri a különböző szegmensekben dolgozó agrárcégek működési modelljét és azok üzleti kihívásait.

dr. Al Sallami Linda

Magyarország
Legal Partner, Ügyvéd

Dr. Al Sallami Linda a Deloitte Legal Bankjogi, Finanszírozási és Tőkepiaci Csoportjának vezetője, 2017-ben csatlakozott a Deloitte Legal budapesti irodájához a CMS Cameron McKenna-tól. Csapata teljes körű jogi szolgáltatásokat nyújt bankok és a pénzügyi szektor szereplői számára, hazai és nemzetközi ügyfeleket támogatva szabályozási és felügyeleti kérdésekben, valamint finanszírozási és tőkepiaci tranzakciókon. Szakmai pályafutása során Linda jelentős szakértelemre tett szert különböző projektfinanszírozási és restrukturálási ügyletek terén, ideértve a megújuló energia és ingatlan finanszírozási projekteket, valamint portfólió átruházásokat. Támogatja ügyfeleit tőkepiaci tranzakciókon, beleértve IPO-kat és a kötvénykibocsátásokat, valamint engedélyezési és szabályozási kérdésekben az alapítástól kezdve a napi működésig. Ügyfelei piacvezető pénzintézetek, ingatlanfejlesztők, eszközkezelők és vállalatok. Linda – az európai és nemzetközi szabályozást és gyakorlatot felölelő szakértelmét hasznosítva – innovatív megoldásokat és megközelítést kínál ügyfeleinek fenntarthatósági kérdésekben, különösen a fenntartható finanszírozás és ESG megfelelés terén. 2016 márciusától fél évet töltött kiküldetésben az UniCredit Bank londoni fióktelepénél, ahol a CEE/EMEA országokért felelős szindikált hitelezési és LBO üzletágakat támogatta.

dr. Szauter Ákos

Magyarország
Partner Associate, Ügyvéd

Szauter Ákos a Deloitte Legal M&A csoportjában Associate Partner. Ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Ákos az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Tanulmányai alatt egy évet töltött a Koppenhágai Egyetemen. Ákos 2015-ben szerzett „US and Global Business Law” LL.M. diplomát az Egyesült Államokban, a massachusettsi Suffolk University Law School képzésén. Ákos a Deloitte Legal-höz való csatlakozását megelőzően egy vezető budapesti nemzetközi ügyvédi iroda M&A és társasági jog csoportjában dolgozott. Több mint 10 éves tapasztalattal, Ákos szakértelme lefedi az M&A tranzakciók teljes spektrumát: határon átnyúló és belföldi részesedés- és eszközátruházások, üzletág-átruházások, magántőke-tranzakciók, egyesülések és szétválások, átstrukturálások és közös vállalkozások. Ügyfelei között megtalálhatók stratégiai befektetők, valamint magyarországi és EU-s székhellyel rendelkező magán- és kockázati tőkealapok. Angolul és németül folyékonyan beszél.

dr. Babus Gábor

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Babus Gábor az Ingatlan- és építési jog csapat vezetője. Ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Gábor Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett „summa cum laude” minősítésű jogi diplomát 2014-ben, ezzel párhuzamosan a belgiumi Katholieke Universiteit Leuvenben is ebben az évben szerzett végzettséget. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem levelező PhD képzésén is részt vett. Gábor több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlan- és építési jog terén, kiemelkedő piaci jelentőségű share deal es asset deal jellegű tranzakciókban, bevásárlóközpontok, irodaházak, hotelek és logisztikai parkok adásvételének tanácsadásában vett részt. Gábor a zöldmezős beruházások területén is jelentős tapasztalattal rendelkezik, speciális szakértelmet igénylő projektek, például nemzetgazdasági szempontból kiemelt minősítésű beruházások illetve megújuló energiaforrások felhasználására irányuló projektek megvalósítása során is nyújtott jogi tanácsadást. Ügyfeleink Gábor ingatlan- és építési jogi tanácsadása során tanúsított üzletközpontú, gyakorlatias és proaktív hozzáállását nagyra értékelik. Jelentős tapasztalattal rendelkezik ingatlanalapokkal és szabályozott ingatlanbefektetési társaságokkal kapcsolatos tanácsadásban, beleértve az ingatlanalapok tranzakcióit is. Gábor tudása elismert a zöldmezős beruházások terén is, számos megújuló energia (napenergia) projektben valamint gyártó cégek egyéb zöldmezős befektetési projektjeiben is nyújtott tanácsadást. Folyékonyan beszél angolul és középszinten spanyolul.

dr. Bogdán Ágnes

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Ágnes ügyvéd. 2021-ben csatlakozott a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda csapatához, mint az Energiajog szakterület vezetője. Ágnes 1998-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett mesterdiplomát. Ágnes széleskörű tapasztalattal rendelkezik a szabályozott iparágakban és több évet dolgozott nemzetközi ügyvédi irodákban. Több mint 12 éve dolgozik az energia- és építőiparban, korábban senior jogtanácsosként (E.ON) és egy nagy EPC fókuszú cégcsoport jogi igazgatójaként (OT Industries, a MOL Csoport tagja) dolgozott. Ügyvédként jelentős tapasztalatot szerzett a DLA Piper és a Freshfields ügyvédi irodákban, ahol komplex szerződések tárgyalásában részt vett M&A tranzakciókban, valamint tanácsadást nyújtott különböző kereskedelmi ügyekben. Kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik erőmű- és infrastrukturális fejlesztési projektek, közbeszerzési eljárások, energiapiaci szabályozás, valamint a megújuló energia projektek Magyarországon történő megvalósítása terén. Angolul folyékonyan, franciául és oroszul középfokon beszél.

dr. Miks Anna

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Miks Anna a Deloitte Legal Magyarország versenyjogi csoportvezetője. Anna ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Anna 2002-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Szakmai ismereteit a svédországi Lundi Egyetemen bővítette európai jogi és versenyjogi kurzuson, majd az Európai Bizottság Verseny Főigazgatóságán gyakornokként. Anna a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően a Gazdasági Versenyhivatalnál dolgozott vizsgálóként majd versenytanácstagként, és több, mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Anna versenyjoggal, fogyasztóvédelemmel, európai joggal foglalkozik. Rendkívül nagy tapasztalata van versenyfelügyeleti eljárásokban való képviseletben, megfelelési programok bevezetésében, összefonódásokhoz kapcsolódó bejelentési és egyéb versenyjogi kérdések vitelében. Folyamatosan nyújt jogi tanácsadást különböző gazdasági területeken aktív multinacionális vállalatoknak és KKV-knak is. Számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi tárgyú előadást tartott és cikket írt. Angolul folyékonyan beszél.

Dr. Ramocsa Dávid

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Ramocsa Dávid a Deloitte Legal Magyarország jogvitákra és adóperekre szakosodott csapatának Senior Managing Associate-e. Dávid ügyvéd és a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Dávid 2015-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint egy évet töltött a Lund-i Egyetem jogi karán ösztöndíjasként. Jogi végzettségén túlmenően adótanácsadói képesítéssel rendelkezik. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően egy másik big4 vállalat adóperes csoportjtában dolgozott managerként. Dávid 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dávid a jogviták rendezésére szakosodott, különös fókusszal az adóvitákra és az adóperekre. Tapasztalata kiterjed az ügyfelek rendszeres képviseletére az adóhatóságok, a hazai bíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága előtt különböző adónemeket érintő vitákban. Ezentúl rendszeresen eljár gazdasági jogvitákban a magyar bírósági, valamint választottbírósági eljárásokban. Angolul folyékonyan beszél.

dr. Huszl Zsuzsanna

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Huszl Zsuzsanna a Deloitte Legal Magyarország peres csoportjának szenior menedzsere. Zsuzsanna ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Zsuzsanna ügyvédi szakvizsgája és a nemzetközi adózás terén szerzett Master of Laws (LL.M) cím mellett mérlegképes könyvelői, illetve adótanácsadói képesítéssel rendelkezik. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való 2011-es csatlakozását megelőzően 6 évig a NAV Központi Hivatal munkatársaként dolgozott, és közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Zsuzsanna az adó- és eljárásjogra specializálódott, az adóhatósági vizsgálatokat megelőző adókockázatok csökkentésében, az adóhatósági ellenőrzések és jogorvoslati eljárások (ideértve a hatóságok előtti képviseletet, valamint a Kúria, az Alkotmányíróság és az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokat is), valamint a végrehajtási- és fizetéskönnyítési eljárások sikeres lefolytatásában vállal jelentős szerepet. Ezen felül az állami adóhatóság, az önkormányzatok és a bíróságok által megerősített megtakarítási ötletek kidolgozásában számíthatnak Ügyfeleink a segítségére. Angolul középfokon beszél.

Dr. Balázsi Ákos

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Balázsi Ákos a Deloitte Legal Magyarország Litigation csoportjában dolgozik ügyvédként. Ákos jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 2017-ben. Továbbá, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának International and European Taxation programján LL.M. képesítést szerzett 2019-ben. Mielőtt 2022-ben csatlakozott az irodához, Ákos az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna Nabarro Olswang LLP Ügyvédi Irodában, valamint a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Irodában dolgozott. Ákos szakterületei közé tartoznak a kereskedelmi perek, választottbírósági eljárások, valamint az adó- és vámviták. Angolul folyékonyan beszél.

dr. Chiovini Márk

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Chiovini Márk a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda Társasági Jogi és M&A Csoportjában Managing Associate. Márk ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Márk 2012-ben szerzett kiváló minősítésű jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem, és egyetemi tanulmányai alatt a Bibó István Szakkollégium tagja volt. Emellett ERASMUS ösztöndíj keretében jogi tanulmányokat folytatott az olaszországi Padovai Egyetemen. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően, Márk jelentős tapasztalatot szerzett egy másik nemzetközi és egy neves helyi ügyvédi irodánál Budapesten. Márk szakterülete a társasági jog, kereskedelmi ügyek, hazai és határokon átnyúló M&A tranzakciók, joint venture megállapodások, jogi átvilágítási eljárások és FDI (külföldi közvetlentőke-befektetés) engedélyezési eljárások. Ezen túlmenően számos magyar és nemzetközi ügyfélnek nyújt segítséget különböző iparágakban, különösen szabályozási, közigazgatási jogi és általános kereskedelmi ügyekben. Angolul folyékonyan beszél.

dr. Dobos Denisz

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Dobos Denisz a Deloitte Legal versenyjogi csoportjának ügyvédje, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Denisz 2015-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemi évek alatt több tanulmányi versenyen is előkelő helyezést ért el, tanulmányait Erasmus ösztöndíjjal fél évig Belgiumban folytatta. Denisz 2023-ban csatlakozott a Deloitte Legal versenyjogi csoportjához. A csatlakozását megelőzően két rangos, nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező magyar ügyvédi irodában dolgozott, ahol elsősorban peres és versenyjogi ügyekben vett részt. Denisz több, mint 7 éves releváns szakmai tapasztalattal rendelkezik versenyjogi ügyekben, ideértve a versenyjogi pereket és az M&A tranzakciók kapcsán felmerülő versenyjogi vonatkozású kérdéseket. Versenyjogászként több versenyfelügyeleti eljárásban is részt vett, közreműködött összefonódás-bejelentéseknél, illetve versenyjogi és fogyasztóvédelmi megfelelési ügyek kapcsán, valamint eljárt versenyjogi vonatkozású kártérítési és közigazgatási perekben is. Folyékonyan beszél angolul.

dr. Durst Helga

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Durst Helga a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda munkajogi csoportjának menedzsere. Helga ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Helga 2016-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, majd ugyanezen az egyetemen szerzett munkajogi szakjogász diplomát 2023-ban. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően az Allen&Overy budapesti irodájának tagja volt, ahol társasági jogi, versenyjogi, munkajogi, valamint adatvédelmi tárgyú ügyekben vett részt. Helga munkajogi ügyekre szakosodott. Ezen a területen az ügyfeleket folyamatos napi szintű tanácsadással segíti, részt vesz munkaszerződések és kapcsolódó belső munkajogi szabályzatok elkészítésében, valamint a munkaviszony létrejöttével, megszüntetésével, ad-hoc felmerülő problémákkal (például munkaidő beosztásával, szabadság kiadásával) kapcsolatos tanácsadásban. Helga széleskörű tapasztalattal rendelkezik a határokon átívelő munkajogi konstrukciók, különösen a kiküldetések, a külföldi távmunkavégzés területén. Ezenkívül gyakran vesz részt teljes munkajogi és HR átvilágítási folyamatokban, valamint vállalatfelvásárlási és üzletágátruházási ügyletekhez kötődő munkajogi kérdések megválaszolásában. Mivel a HR folyamatok digitalizációja egy aktuális téma napjainkban, Helga HR digitalizációs projektekben is közreműködik. Angolul folyékonyan, németül középfokon beszél.

dr. Fábián Albert

Magyarország
Senior Managing Associate, Ügyvéd

Albert a Deloitte Legal Ügyvédi Irodában Managing Associate. Albert ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Albert 2012-ben végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd 2013-ban a Közép-európai Egyetemen szerzett nemzetközi üzleti jogi mesterfokozatot (LL.M.). Albert 2018-ban csatlakozott a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához, mint az iroda Corporate, M&A és Energia jogi részlegének szenior ügyvédje, ezt megelőzően közel öt évet dolgozott a Lakatos Köves Ügyvédi Irodában. Albert számos jelentős és nagy értékű tranzakciót és projektet támogatott a magyar piacon. Releváns tapasztalata magában foglalja M&A tranzakciók támogatását különböző piacon (pl. megújuló energiatermelés, pénzügyi szolgáltatások, mezőgazdaság, szállítmányozási és gyártó vállalatok) és építési projektekben, a megvalósíthatósági tanulmányoktól a fejlesztési és kivitelezési szerződések elkészítéséig és tárgyalásáig. Angolul folyékonyan, franciául középfokon beszél.

dr. Marjai Dorottya

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Marjai Dorottya 2019-ben csatlakozott a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához és ettől az időponttól tagja az iroda Társasági Jogi és M&A Csoportjának. Dorottya ügyvéd és a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Dorottya 2016-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai ismereteit számos külföldi egyetemen és szakmai tanfolyamon bővítette, így például Brazíliában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Dorottya a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően más nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, és több mint 8 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dorottya üzleti jogi tapasztalatát elsődlegesen társasági és kereskedelmi jogi ügyek, összeolvadások és vállalat-felvásárlások területén szerezte, melynek során változatos, a gyártói, autóipari, olaj és gázipari, technológiai, energia és a kommunikációs szektorból érkező ügyfelek számára nyújt jogi tanácsadási szolgáltatásokat. Dorottya folyékonyan beszél angolul és portugálul.

Dr. Nagy Dániel Attila

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Nagy Dániel Attila 2021-ben csatlakozott a Deloitte Legalhez. Dániel Managing Associate ügyvéd, a Deloitte Legal adatvédelmi és technológiai jogi csoportjának vezetője. Dániel jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 2016-ban szerezte, és egy évet az Erasmus program keretében a Varsói Egyetemen töltött. Dániel több mint kilencévi tapasztalattal rendelkezik, korábban a Nestlénél adatvédelemmel, e-kereskedelmi joggal, digitális marketinggel, illetve márkavédelemmel foglalkozott, és 2016-tól egy nemzetközi ügyvédi Iroda magyar TMT csapatának volt elsősorban adatvédelemmel foglalkozó tagja. Dániel elsődleges szakterülete az adatvédelmi jog. Ennek megfelelően magyar, régiós és európai adatvédelmi / GDPR projektek lebonyolítása, technológiai fókuszú tranzakciók és átvilágítások terén, telekommunikációs és e-privacy ügyekben, továbbá a szellemi alkotások védelme területén jelentős tapasztalattal rendelkezik. Számos, különféle szektorokban aktív ügyfél részére nyújtott jogi tanácsadást technológiai jogi és adatvédelmi jogi megfelelőség biztosítása kapcsán. Dániel angol nyelven folyékonyan beszél.

dr. Pintér Zsolt

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Pintér Zsolt az Ingatlan- és építési jogi csoport szenior ügyvéde. 2017-ben, diplomázása után csatlakozott a Deloitte Legal ügyvédi Irodához ügyvédjelöltként, ahol 2021 óta, a Budapesti Ügyvédi Kamarához való csatlakozása óta ügyvédként dolgozik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett „cum laude” minősítésű jogi diplomát 2017-ben. Egyetemi évei alatt külföldi tanulmányokat is folytatott, a tübingeni egyetemen töltött egy szemesztert Erasmus program keretében. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozása előtt gyakornokként dolgozott egy nemzetközi ügyvédi irodánál valamint egy piacvezető multinacionális cég jogi osztályán. Zsolt főként gyártóüzemek, irodaházak, szállodák és logisztikai parkok adásvételével kapcsolatos tranzakciókban vesz részt jogi tanácsadóként. Zsolt továbbá jelentős tapasztalattal rendelkezik a zöld és barnamezős beruházások terén, különösen a megújuló energiaforrásokat érintő projektek esetében. Zsolt proaktív és gyakorlatias hozzáállását az ügyfelek nagyra értékelik, hisz a felmerülő jogi problémákra hatékony és üzletbarát megoldásokat kínál. Folyékonyan beszél angolul és középszinten németül.

dr. Takács Diána

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

Takács Diána a Deloitte Legal Magyarország menedzsere. Diána ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Diána 2016-ban szerzett kiváló minősítésű jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai ismereteit külföldi tanulmányai során is bővítette. Diána 2016-ban csatlakozott a Deloitte Magyarországhoz adótanácsadóként és 2020-ban kezdte meg ügyvédi tevékenységét a Deloitte Legal Ügyvédi Irodában. 8 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Diána az adójogra specializálódott, elsősorban adójogvitákra és adóperekre, emellett polgári peres és fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos szakértelemmel is rendelkezik. Kiemelt szakmai tapasztalattal rendelkezik a transzferárazási adójogviták területén. Multinacionális vállalatokat, vagyonos magánszemélyeket képvisel adóellenőrzések, adóperek és polgári perek során, valamint választottbírósági eljárásokban. Angolul folyékonyan, franciául középfokon beszél.

Dr. Tóth György

Magyarország
Managing Associate, Ügyvéd

György a Deloitte Legal Hungary társasági jogi és vállalatfelvásárlási részlegének vezető ügyvédje. Gyakorló ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. György 2015-ben szerzett kiváló minősítésű jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A 2012/2013-as tanévet a belga KU Leuven Egyetemen töltötte. Egyetemi évei alatt aktív tagja volt a Bibó István Szakkollégiumnak, ahol különböző szakmai kurzusokon keresztül mélyítette jogi ismereteit. György közel egy évtizedes tapasztalatot szerzett egy másik vezető nemzetközi ügyvédi irodánál, mielőtt 2024-ben csatlakozott a Deloitte Legalhez és jelenleg már több mint tíz év szakmai tapasztalattal rendelkezik. Emellett több összehasonlító tanulmány készítéséhez is hozzájárult a társasági jog területén, és 2023-ban és 2024-ben a Legal 500 ajánlott ügyvédjeként ismerték el. György a társasági jogra szakosodott, különös tekintettel az ügyfelek képviseletére vállalatfelvásárlások, valamint szindikátusi és befektetési megállapodások tárgyalása során. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a külföldi befektetések engedélyezési folyamataiban is, és komplex kereskedelmi vitákat kezelt. Ügyfélportfóliója hazai és multinacionális vállalatokat egyaránt tartalmaz. György folyékonyan beszél angolul.

Dr. Csiszár Anett

Magyarország
Senior Associate, Ügyvéd

Csiszár Anett a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda Bankjog, Finanszírozás és Tőkepiac csoportjának Senior Associate-je, a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Magyar Vállalati Compliance Társaság tagja. Anett jogi diplomáját 2016-ban szerezte meg kitüntetéses summa cum laude minősítéssel a Miskolci Egyetemen. Pénzügyi tudását az audit és ellenőrzés szakirányú, okleveles közgazdász mesterdiplomája és Compliance szakjogászi diplomája megszerzésével mélyítette el, ugyanezen egyetemen. Tanulmányai során az Universidad Autónoma de Madrid egyetem hallgatója is volt, Erasmus+ ösztöndíjjal. Tanulmányi eredményeivel számos elismerést is elnyert, köztük a tehetséges fiataloknak járó Bosch-díj-at. Anett mérlegképes könyvelő és angol jogi szakfordító képesítésekkel is rendelkezik. A Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való, 2023-ban történt csatlakozását megelőzően, Anett ügyvédjelöltként, majd a KELER Központi Értéktár Zrt. Compliance szakértőjeként dolgozott és több mint 8 éves szakmai tapasztalatot szerzett. A Compliance területén szerzett tanúsítványainak és a képesített pénzmosás és terrorizmus finanszírozás megelőzési szakértői végzettségének köszönhetően számos pénzügyi szabályozási és megfelelési projektben vett részt, jelentős tapasztalattal rendelkezik a compliance keretrendszerek kialakításában, működtetésében és auditálásban, az AML és a core compliance terén. A pénzügyi intézményeken túl valamennyi szolgáltató, illetve a vállalkozások teljes spektruma részére nyújt AML és compliance tanácsadást. Angolul folyékonyan, spanyolul és németül középfokon beszél.

Dr. Tóth Stefánia

Magyarország
Senior Associate, Ügyvéd

dr. Zagyva Zoltán

Magyarország
Senior Associate, Ügyvéd

Zagyva Zoltán 2023-ban csatlakozott a Deloitte Legal-hez és ettől az időponttól tagja a Bankjog, Finanszírozás & Tőkepiac csoportnak. Zoltán ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Zoltán 2018-ban szerzete jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Zoltán korábban több nemzetközi ügyvédi iroda finanszírozási csoportjának tagjaként mélyítette el tudását komplex finanszírozási projektek, tőkepiaci tranzakciók és pénzügyi szolgáltatások jogi és compliance kérdései kapcsán. Zoltán finanszírozási és tőkepiaci tranzakciókban vesz részt, cash-pooling struktúrákat véleményez, továbbá kiemelt fókusszal ad tanácsot pénzügyi szolgáltatások engedélyezési és compliance kérdései kapcsán, illetve jár el pénzügyi szabályozási engedélyezési és bejelentési eljárásokban a Magyar Nemzeti Bank előtt. E körben foglalkozik a hitelintézetek, befektetési vállalkozások, befektetési alapok és kezelőik, biztosítók, kriptoeszköz-szolgáltatók és egyéb szabályozott társaságok szolgáltatásainak és szervezetének jogi megfelelésével, illetve a nem szabályozott társaságokra vonatkozó kivételszabályokkal. Angolul és magyarul folyékonyan beszél.

Dr. Scubli Claudia

Magyarország
Senior Associate, Ügyvédjelölt

Claudia a Deloitte Legal Magyarország jogvitákra és adóperekre szakosodott csapatának ügyvédjelöltje és a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Claudia 2019-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, majd 2020-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdász diplomát. Claudia a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához való csatlakozását megelőzően egy másik big4 vállalat adóperes csoportjában dolgozott. 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezik. Claudia a kereskedelmi perekre, választottbírósági eljárásokra, valamint adójogvitákra specializálódott. Jelentős tapasztalattal rendelkezik az ügyfelek hazai bíróságok és választottbíróságok előtti képviseletében. Angolul folyékonyan beszél.

Dr. Tóth Sára Eszter

Magyarország
Legal Associate, Ügyvédjelölt

Tóth Sára Eszter a Deloitte Legal Magyarország ügyvédjelöltje, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Sára 2024-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel, ahol tanulmányai során a Pénzügyi Jogi Tudományos Diákkör vezetője volt. Szakmai ismereteit a Budapest Institute of Banking Pénzügyi Jogi Akadémia elvégzésével is bővítette. Sára 2025 januárjában csatlakozott a Deloitte Legal Ügyvédi Irodához. Ezt megelőzően a Magyar Nemzeti Bankban, majd egy gazdasági joggal foglalkozó budapesti ügyvédi irodában teljesítette szakmai gyakorlatát, ahol később ügyvédjelöltként is dolgozott. Sára a Deloitte Jogviták és Adóperes Ügyek csoportját erősíti, elsősorban a gazdasági és adóperes eljárásokra specializálódott. Ezenkívül tapasztalattal rendelkezik a compliance, társasági jog és bankjog területén is. Angolul folyékonyan, németül és olaszul középfokon beszél.