Svájcban jelenleg a házastársak és az élettársak együttesen adóznak: közösen állapítják meg az adóalapjukat, nyújtanak be adóbevallást, és egyetlen közös adófizetési kötelezettségük keletkezik. Az adókulcsok progresszív jellege miatt azonban sok házaspár és bejegyzett élettárs kedvezőtlenebb adózási helyzetbe kerül, mint azok, akik nem házasok – ezt nevezik „házassági többletadónak” (ún. „marriage penalty”). A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette ezt a helyzetet több mint negyven évvel ezelőtt. Azóta több kísérlet is volt a probléma megoldására mind a parlamentben, mind azon kívül, népi kezdeményezések keretében, ám különböző okok miatt eddig egyik sem járt sikerrel.
Egy történelmi döntés keretében Svájcban megszavazták a múlt hétvégén az említett házastársakat érintő adórendszer eltörlését, amelynek értelmében a házastársakat és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket ezentúl külön-külön, önálló adóalanyként fogják megadóztatni, és ez az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb, magánszemélyeket érintő adórendszer-átalakításához vezet.
A döntés háttere, hogy egy népi kezdeményezés alapján a svájci parlament egy új törvényjavaslatot dolgozott ki, amely egyéni adózást vezetett volna be mind a közvetlen szövetségi adók, mind a kantonális és önkormányzati adók szintjén. A törvényjavaslat ellen a kantonok többsége és egyes konzervatív pártok is népszavazást kezdeményeztek, melyen a javaslat megerősítéséről döntöttek.
A törvénycsomag várhatóan legkésőbb 2032. január 1-jén lép majd hatályba. Ennek oka, hogy a javaslat alapján nemcsak a szövetségi adórendszert, hanem a kantonális és önkormányzati adókat is módosítani kell. A kantonoknak új adókulcsokat kell kialakítaniuk és felül kell vizsgálniuk a kedvezmények rendszerét, Mindez jelentősen befolyásolhatja a házaspárok és élettársak adóterheit. Továbbá a kantonális adóhatóságok működését is át kell alakítani, mivel mintegy 1,7 millióval több adóbevallást kell majd feldolgozniuk.
Számos összetett kérdés merül majd fel, különösen azzal kapcsolatban, hogy a házastársak és bejegyzett élettársak közös vagyonát és az abból származó jövedelmet hogyan osszák fel adózási szempontból a jövőben - erre várhatóan további részletszabályokat kell kidolgozni. .
Az elmúlt időszak aktív volt az adózást illető népszavazások tekintetében. Egy másik, tavaly novemberben tartott, svájci népszavazáson egyértelműen elutasították azt a javaslatot, amely 50%-os öröklési és ajándékozási illetéket vetett volna ki az 50 millió svájci frank feletti vagyonok esetében. A népszavazás eredménye megerősítette Svájc folyamatos elköteleződését a stabilitás irányába, valamint, hogy továbbra is vonzó célpont maradjon a tehetős magánszemélyek és családi vagyonkezelők részére.
A kezdeményezés elutasítását követően a fennálló illetékrendszer marad változatlanul: 24 kantonban öröklési, 23 kantonban pedig ajándékozási illetéket szükséges fizetni (Luzern kantonban nincs ajándékozási illeték, míg Obwalden és Schwyz kantonokban egyik sincs). Fontos megjegyezni, hogy szövetségi szinten öröklési vagy ajándékozási illeték továbbra sincsen Svájcban, valamint a házastársak és egyenesági leszármazottak főszabály szerint teljes mentességben vagy meghatározott kedvezményben részesülhetnek.