Közép-Európa dinamikus piaca különleges kihívásokat jelent a multinacionális, az állami és a helyi vállalkozások számára. A folyamatosan változó üzleti környezet hatására a tegnap még lehetetlen mára talán már elérhetővé válik. A gyors gazdasági fejlődés és a szabályozás változása hatására a befektetési lehetőségek már nem csak az állami cégeket, hanem a magánkézben lévő vállalatokat is érintik. A vállalati tőketranzakciók ugyanakkor türelmet, nemzetközi tapasztalatot és iparági szakismeretet igényelnek. A helyi vállalkozók és multinacionális cégek számtalan lehetőség mellett csapdákkal is találkozhatnak, a megváltozott körülmények között pedig esetenként igen nehéz eligazodni. A Közép-Európában elérhető növekedési potenciál hatalmas, ugyanakkor a régióban olyan különleges kihívásokkal kell megküzdeni, amelyek a fejlett piacokon ismeretlenek.
Közép-Európa 17 országában működő regionális pénzügyi tanácsadási csapatunk több mint 200 tanácsadóból áll, akik közül közel 30 szakértő elsősorban a magyar irodában dolgozik. Csapatunk tagjai nemzetközi és hazai szakértők, akik egyaránt rendelkeznek közép-európi és a régió határain túli tapasztalatokkal. A regionális pénzügyi tanácsadási csapat a legfontosabb iparágak esetében külön szakcsoportokat hozott létre, melynek tagjai jelentős iparági tapasztalatokkal rendelkeznek.
![]() |
Tranzakciós szolgáltatások fúziók és összeolvadások során Pénzügyi és kereskedelmi átvilágítás; tanácsadás közvetlen összeolvadás után |
![]() |
Vállalati pénzügyi tanácsadás Fúziók, felvásárlások és cégértékesítések; értékbecslési és üzleti modellezési szolgáltatások; finanszírozással kapcsolatos tanácsadás, Public Private Partnership; általános pénzügyi tanácsadás |
![]() |
Átszervezési szolgáltatások Kétes kintlevőségek kezelése; életképességi és portfolióvizsgálatok; work-out és vállalati újraszervezés; csődgondnok kinevezése; programok és stratégiák kidolgozása |
![]() |
Közép-európai Régiós 500 A Közép-európai Régiós 500 lista nemcsak a térség legnagyobb vállalatait rangsorolja, de arról is beszámol, hogy a Deloitte szakértői és a térség legkiemelkedőbb vállalatainak vezetői hogyan vélekednek a legfontosabb regionális trendekről. |
![]() |
Felmérés a közép-európai kockázatitőke-befektetők bizalmi szintjéről A felmérés a közép-európai érdekeltségű kockázatitőke-befektetők várakozásait vizsgálja. |
![]() |
Közép-európai Deloitte Technology Fast 50 Díj A régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásainak rangsora. |
![]() |
Globális gazdasági kilátások Közgazdászaink naprakész elemzéseket közölnek a piacot alakító tendenciákról és eseményekről. |
![]() |
Közép-európai CFO Felmérés Vállalati pénzügyi magatartások összehasonlító elemzése |