Ügyvédeink kiterjedt tapasztalatokkal rendelkeznek az ügyfelek képviseletében, egyedi és kollektív igények érvényesítése tekintetében. Peres praxisunk folyamatosan bővül, így elsősorban különböző üzleti, polgári jogi és igazgatási perekben történő képviseletet látunk el a magyar bíróságok valamint a helyi és nemzetközi állandó és eseti választottbíróságok előtt folyó eljárásokban.
Ügyvédeink eddig több mint 700 adóperben és más igazgatási eljárásban képviselték ügyfeleinket. Ezen kívül sikereket könyvelhettünk el több alkotmánybírósági eljárásban is, amelynek eredményeként ügyfeleink érdekének megfelelő módon sikerült jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét bizonyítanunk.
Szakmai tapasztalatunk hatékony segítséget nyújt abban, hogy ügyfeleink igényét immáron az Európai Uniós elvárások, és a közösségi rendelkezések alapján ne csak a hazai hatóságok és bíróságok előtt képviselhessük sikeresen, hanem az Európai Unió intézményrendszerének felhasználása révén biztosítsuk a közösségi joggyakorlás megvalósulását Magyarországon, ennek keretében képviseljük ügyfeleinket a kötelezettségszegési eljárások megindítása, és lefolytatása során. Tapasztalatokkal rendelkezünk továbbá a megindult kötelezettségszegési eljárásokkal szembeni hatékony védelmi stratégia kialakításában, és a Magyar Állammal történő együttműködés vonatkozásában is, annak érdekében, hogy a megindult eljárás az ügyfeleink érdekének leginkább megfelelő módon zárulhasson le.
Számos belföldi és nemzetközi ügyfelünk valamint a régión kívüli más jogi irodák képviseletében eljárva sikeres tárgyalásokat folytattunk választottbírósági eljárások és peren kívüli egyezségek során, ahogy sikeresen képviseltük ügyfeleinket a hazai bírósági eljárások tekintetében is.
A jogviták rendezése és a peres ügyek vitele keretében elsősorban az alábbi területekre összpontosítunk:
Az eljárások teljes időtartama alatt szorosan együttműködünk ügyfeleinkkel, hogy teljes rálátásuk legyen az eljárásra. Álláspontunk szerint az ügyfelek teljes körű informálása biztosítja számukra a legjobb lehetőséget, hogy a megindult eljárások tekintetében a számukra, az eljárás sikeres lezárása tekintetében a lehető legkedvezőbb döntéseket hozhassák meg.
A Deloitte Magyarországgal ápolt közeli munkakapcsolatnak köszönhetően a Szarvas, Falcsik és Társai Ügyvédi Iroda kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, amelyek során a kártérítési igényeket a magyar jogra alapított érveléssel támasztjuk alá.
A perbeli stratégiára vonatkozó döntések meghozatala során számos tényezőt veszünk figyelembe, például az elérhető kártérítési összeget, az ellenfél igényének erős és gyenge pontjait, a peren kívüli egyezségre vonatkozó ajánlatokat és költség/haszon elemzéseket.
Széleskörű tapasztalatokkal rendelkezünk az ilyen típusú elemzések és tanácsadás területén, így az általunk biztosított betekintés segítségével ügyfeleink hatékony perbeli stratégiát tudnak kialakítani.
Ezen kívül támogatást nyújtunk a probléma feltárási folyamatban is, amelynek célja az egyes igényekkel kapcsolatos olyan információk azonosítása, amelyek fontosak lehetnek egy adott ügyben, illetve megakadályozhatják a jogi probléma későbbi ismételt előfordulását.
| Adóperek – kiaknázatlan lehetőségek Felmérés az adóügyekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárásokról |
|
| Dbriefs jogi webcastok Webcastok a nemzetközi jog legfontosabb változásairól és a nemzetközi üzleti tevékenységet érintő fejleményekről. |
|
| Jogi hírlevél A Szarvas, Falcsik és Társai Ügyvédi Iroda hírlevele |
|
| A Deloitte Legal Közép-Európában Tudjon meg többet a régiós hálózatról! |
Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.
![]()
A Deloitte Legal a régió legnagyobb ügyvédiiroda-hálózata: a 17 országban 19 irodával működő hálózat több mint 150 magasan képzett, tapasztalt és specializálódott ügyvédje számos komplex nemzetközi és helyi jogi problémára képes választ adni.
A hálózatról további információhoz
juthat weboldalunkon:
|
|
Dr. Kövesdy Attila |
|
|
Dr. Szarvas Júlia |
|
|
Dr. Papp Anna Katalin |