Öt magyar cég a Deloitte régiós Technology Fast 500 rangsorában |
Budapest, 2012. december 17. – Öt magyar cég szerepel idén a Deloitte globális technológia, média és telekommunikáció (TMT) iparági csoportja által az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan összeállított Technology Fast 500 rangsorban. A legjobb magyar cég a 135. helyezett Capture Zrt. lett, az abszolút első helyet pedig a francia Criteo szerezte meg.
A Deloitte által évente összeállított Technology Fast 500 rangsor immár tizenkettedik alkalommal veszi számba a leggyorsabban növekvő állami, illetve magánkézben lévő technológiai, média- és telekommunikációs cégeket, valamint élettudományokkal és tiszta technológiákkal foglalkozó vállalatokat az EMEA térség 24 országában a megelőző ötéves időszak alatt elért százalékos árbevétel-növekedés alapján. A megmérettetésre idén több mint 1100 cég jelentkezett.
Verbó Zoltán a Fast 500 program magyarországi vezetője elmondta: A Deloitte Technology Fast 500 EMEA program a régió legobjektívabb iparági sorrendje a technológiai ágazatban. A listára Magyarországról idén öt cég tudott felkerülni, ami rendkívül nagy teljesítménynek számít. Az erős versenyben a Capture Informatikai és Tanácsadó Zrt. a 135. helyen végzett, de az ötszázas listán Magyarországot képviseli még az iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. (166. hely), a Kilgray Fordítástechnológiai Kft. (222.), a Kishonti Kft. (244.), és az E-bola Média Kft (259.) is.
Az ötszázas lista élén az online reklámiparban érdekelt francia Criteo végzett, öt év alatt lenyűgöző, több mint 200 000 százalékos növekedést elérve. Az idei a harmadik egymást követő év, amikor a francia cégek tarolnak, hiszen 90 francia vállalkozás tudott bekerülni a rangsorba. Az Egyesült Királyság végzett a második helyen 74 vállalkozással, a harmadik helyezett Svédországot pedig 55 cég képviseli a listában.
A francia cégek kiemelkedtek a mezőnyből, hiszen rögtön három francia céget is találunk a tíz legjobb között; ebben a rangsorban Törökország végzett második helyen, két top 10-es helyezéssel.
Az idei évben az öt legjobban teljesítő cég ötéves átlagos árbevétel-növekedési üteme 53474 százalék volt, míg az összes helyezett vállalkozást tekintve átlagosan 1549 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Ez számottevő növekedést jelent a 2011-es adatokhoz képest, akkor ugyanis az első öt helyezett átlagos növekedési üteme 20401 százalék volt, a teljes mezőnyé pedig 1287 százalék.
Immár zsinórban három éve Franciaország adja a legtöbb céget a rangsorban, ebben az összevetésben második helyen az Egyesült Királyság végzett.
Az idei Fast 500 rangsor teljes mezőnyének 40 százaléka (198 vállalkozás) a szoftveripart képviseli, míg az iparágak közötti versenyben második helyen az internetes szektor áll. Őket követi a telekommunikáció és a hálózatépítés (17%), a félvezető- és alkatrészgyártás, valamint az elektronikai ipar (8%), a biotechnológia, a gyógyszergyártás és az orvosi eszközök gyártása (6%), a zöld technológia (3%), a média és a szórakoztatóipar (3%), valamint a számítógép- és perifériagyártás (1%).
Az első tíz helyezett közül négy az internetes szektort erősíti, a telekommunikáció és a hálózatépítés iparágat pedig öttel több cég (szám szerint 85) képviseli a rangsorban idén, mint tavaly.
Az egyes iparágak győztesei a következő cégek voltak:
A teljes lista, valamint a Deloitte Technology Fast 500 programjának részletei a www.deloitte.co.uk/fast500emea weboldalon tekinthetők meg.
Verbó Zoltán, menedzser
Verbó Zoltán 2005-ben csatlakozott a Deloitte-hoz, jelenleg menedzserként segíti a Pénzügyi Tanácsadás üzletág munkáját. Számos vállalatértékelési, vállalati pénzügyi és tranzakciókat támogató tanácsadási projektben vett részt, megbízástól függően az eladói, illetve a vásárlói oldalt segítve. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik számos iparágban, kiemelt szakterületét jelentik a pénzügyi szolgáltató szektor, illetve a telekommunikáció, média és technológia iparág vállalatai számára nyújtott pénzügyi tanácsadási szolgáltatások.
A Deloitte Zrt. 2011-ben az International Tax Review nemzetközi adózási szaklap döntésének értelmében az év adótanácsadó cége Magyarországon, 2012-ben pedig az év transzferár-tanácsadó cége Közép-Európában.
Utolsó frissítés: