könyvjelző Email Oldal kinyomtatása

A számok tükrében

Közép-európai Régiós 500 2011

Insights graph

 

A Közép-európai Régiós 500 listán szereplő vállalatok 78,8%-a növelni tudta az éves árbevételét. A közép-európai cégek átlagosan 17%-os árbevétel-növekedést regisztrálhattak 2010 első negyedéve óta.


Csupán két olyan ország volt (Horvátország és Bulgária), ahol a Régiós 500 listára felkerült vállalatok árbevétele csökkent, miközben másutt kiemelkedő (Szlovéniában például 32%-os, Szlovákiában pedig 33%-os) árbevétel-növekedés volt megfigyelhető.


Lengyelország a maga 173 vállalatával a rangsorban szereplő cégek jelentős részét, 35%-át adta. Csehország 80 vállalattal képviseltette magát a listán (ez 16%-a az összesnek). Ez 2010-hez képest előrelépést jelent, akkor ugyanis 73 cseh cég került be az 500-as rangsorba.


Románia is azon országok közé tartozik, amelyek vállalatai a korábbinál nagyobb arányban képviseltetik magukat a Régiós 500 listán, hiszen a román cégek részaránya 6%-ról 8%-ra emelkedett (32 vállalatról 38-ra); ennek hátterében a töretlen gazdasági fejlődés áll, elsősorban a fogyasztói iparágak, a közlekedés, valamint az energiaipar területén. Az egyes iparágakat tekintve a gyáripar esetében mutatta a legnagyobb növekedést a rangsorban szereplő vállalatok száma.


A gyáripari cégeknek nem csupán a száma nőtt (101-ről 117-re), de az euróban számított átlagos éves árbevétel-növekedésük (23%) is számottevően meghaladta a második legjobban teljesítő iparág, az energiaipar hasonló adatát (13%). A folyamatosan bővülő gyáriparban megfigyelhető továbbá az állami tulajdonban lévő vállalatok arányának növekedése is, hiszen ez a mutató 2009 és 2010 között jelentős mértékben, 6%-ról 10%-ra emelkedett.

 

 

Kapcsolat

Név:
Jenei Gabriella
Cégnév:
Deloitte Zrt.
Beosztás:
Koordinátor | Marketing és üzletfejlesztés
Telefon:
+36 1 428 6946
Email
gajenei@deloitteCE.com
Kapcsolat: