Globális gazdasági kilátások 2011 második negyedévéreZűrzavaros világ |
A Globális gazdasági kilátások második negyedéves számában a Deloitte szakértői a világban nemrégiben történt eseményeket vizsgálják. Az újságok főcímei rendre a Közel-Keleten és Japánban történt váratlan eseményekről számoltak be. Az események nyomán új fényben tűnt fel az energia- és élelmiszerárak növekedése, amely nagy valószínűséggel az egész világot érinti majd.
A kiadvány elsősorban az élelmiszerárak inflációjával, az extrém időjárással, illetve bizonyos rétegek jelentős meggazdagodásával foglalkozik. Először a világszerte szokatlanul magas élelmiszerárak hátterében rejlő számtalan tényezőt veszi számba a tanulmány. Ezután, magyarázatot keresve a vagyoni különbségek növekedésére, betekintünk a háztartások pénztárcájába. Végül pedig a Japánban történt Tohoku földrengés globális hatásai kerülnek fókuszba.
A Globális gazdasági kilátások című kiadványnak ez a száma ezen kívül a gazdaság válságból való kilábalását vizsgálja, beleértve a fejlett piacok növekedését hátráltató kihívásokat és a feltörekvő világ túlhevülése elleni harcot.
A Globális gazdasági kilátások jelentést a Deloitte Research (US) (a Deloitte Services LP része) adja ki negyedévenként.
Témák
| A globális élelmiszerharc Ahogy a fogyasztói kosár egyre drágul, a kormányok világszerte az inflációval küzdenek és akár export tilalmak árán is igyekeznek az ellátást biztosítani. Jut-e élelem a világ egyre növekvő népességének, és mennyibe fog ez kerülni? |
|
| Háztartási vagyonok mérlegelése A vagyoni helyzetek közötti szakadék elmélyülése részben a globalizációnak és az ipari változásoknak tulajdonítható. A világ leggazdagabb lakosai továbbra is a fejlett országokban élnek, de a vagyon forrása megváltozott. |
|
| Katasztrófa árnyékolja be a felkelő napot: Japán hatása a világra A nemrégiben Japánt sújtó katasztrófa az egész világra hatással van. A rövid gazdasági megtorpanást vélhetőleg ismételt növekedés követi majd. Várhatóan a yen is erősödni fog, Japán versenytársainak nagy örömére. |
Földrajzi területek
| Japán: A vihart átvészelve Rövid távon a világ termelő iparágait érintő drasztikus negatív hatás. Hosszú távon az újjáépítés lendületet ad a gazdasági növekedésnek és még a régóta várt inflációt is beindíthatja. |
|
| Egyesült Államok: A "fekete hattyú" jelenség kockázatai Ahogy a fogyasztói árak és az infláció világszerte növekszik, úgy tűnik a készpénz veszít jelentőségéből. Míg az amerikai háztartások és vállalkozások elégedetten üldögélnek pénzükön, a gyújtós csak a megfelelő pillanatra vár, hogy a gazdaságot lángra lobbantsa. |
|
| Kína: Fékezés Az utóbbi időben a kínai hatóságok a gazdasági növekedés csökkentését célozzák. A növekvő olajárak és az öregedő társadalom is segítségükre lesz ebben. Fokozott befektetések az ingatlanszektorba további gondot okozhatnak. |
|
| Eurozóna: Jéghegyek között A hangsúly továbbra is a szabályozói környezet erősítésén és a tagállamok közti egyenlőtlenségek csökkentésén van. A perem államok továbbra is a munkanélküliséggel küzdenek, míg a központi államok gazdasága az elszabadult infláció mellett túlpörög. |
|
| Egyesült Királyság: Újra egyensúlyban a növekedés Az Egyesült Királyság gazdaságára vonatkozó előrejelzések középpontjában az adósság és fogyasztás felőli elmozdulás áll az export és a beruházások felé. A gazdaság helyreállása hektikus ugyan de szakadatlan. |
|
| India: Sötét jelen, még sötétebb jövő India tavalyi legnagyobb gondja, az infláció, továbbra sem csökken. Az emelkedő árak megfékezése érdekében a monetáris és fiskális politika ötvözésére lesz szükség. |
|
| Oroszország: A helyreálláshoz vetető út újratervezése Meglepő módon a magas olajárak az orosz gazdaságra várhatóan pozitívan hatnak az export és az állami bevétel növelésével. De meddig tartható ez? Az, hogy hosszú távon Oroszország mennyire tud erősödni, attól függ, mennyire tud elmozdulni a piac alapú gazdaság irányába. |
|
| Brazília: Infláció és valutagondok A megnövekedett árak és a forgótőke beáramlás a kívántnál magasabb inflációt eredményezett, de a kilátások továbbra is jók. Ezen kívül az új kormány pénzügyi konzervativizmusa fokozza a piaci bizalmat és megalapozza az üzleti befektetéseket. |
|
| Közel-Kelet és Észak-Afrika: Hatalmi egyensúly A globális gazdasági helyreállást veszélyezteti az olajárak ugrása. A probléma a közel-keleti politikai zavargásokban keresendő, ami készlethalmozáshoz, szállítási korlátokhoz és magasabb kockázati felárakhoz vezetett. |
Globális gazdasági kilátások 2011 második negyedévére